A tó nagy kiterjedése miatt a Balatonon a középkorban révhelyek (átkelők) alakultak ki. Az átkelők közötti forgalmat vitorlával is felszerelt révhajókkal bonyolították le, és embereket, állatokat és árut szállítottak. Evlia Cselebi török utazó 1660-ban írt leírásában 40-50 ilyen hajóról tesz említést. A tizennyolcadik században a Festetichek több komp és révhajó mellett két nagyobb vitorlás hajót építettek. Az elsőt KRISTOPH névre keresztelték és 1753-ban bocsátották vízre, hossza körülbelül 30 m lehetett, holland mesterek építették. A második a PHŐNIX nevet viselte, kilencven láb hosszú volt, kétárbocos és Antonio Bori dalmát hajóépítő keze munkáját dicséri. 1792-ben tették vízre. Mindkettőt eredetileg só szállítására készítették, de személyeket is szállítottak rajtuk. A két hajóról viszonylag sok írásos beszámoló jelent meg. Többek között John Paget angol utazó Hungaria and Transylvania című könyve (1836) is beszámol róluk.
A sportszerű vitorlázás csak jóval később, az 1870-es években indult, amikor Adsley Gossling angol főkonzul hajót hozatott a Balatonra, illetve ide csábította Richard Young angol hajóépítőt. Az ő letelepedésétől számíthatjuk a magyarországi sporthajóépítés kezdetét. Az első hivatalos vitorlásversenyt 1882. augusztus 20-án rendezték. Ebben az időben már közel húsz jacht szelte a hullámokat. Nagyságuk 1,5 tonnától 30 tonnáig terjedt. Egyesületek is alakultak, így a Stefánia Yacht Egylet, később a Királyi Magyar Yacht Club, a Balatoni Yacht Club működött eredményesen. Vitorlásújságot is megjelentettek Magyar Yacht, illetve Vízisport névvel.
A töretlen és sokoldalú fejlődést megállította az I. világháború. A versenyek elmaradtak, sőt a hajók közül sok elpusztult vagy tönkrement. A hajóépítő üzem is beszüntette működését, újabb fellendülés csak az 1920-as években kezdődött.
Az 1881 óta működő hajóépítő üzem új néven, Balatoni Yachtépítő Részvénytársaságként kezdett ismét dolgozni, de más hajóépítő műhelyek is működtek, melyek főleg jollékat építettek. Munkájuk nyomán a hajóállomány megújult, sőt gyarapodott. 1923-ban már több mint 60, 1927-ben már 109 sporthajó volt a tulajdonosok birtokában. 1929. december 3-án öt klub közreműködésével megalakult a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség. 1928-ban részt vettünk az amszterdami olimpián dingi és 6R osztályokban. 1932-ben rendezték az első bajnoki versenyt, 1933-ban pedig Magyarország kezdeményezésére Európában először kontinens-bajnokságot rendeztek, mégpedig 22-es binnen jolléban.
Mindezek és persze sok nem említett esemény a vitorlázást szerető tehetősebbeket arra sarkallták, hogy nagyobb, gyorsabb, szebb hajókat építtessenek. Ehhez természetesen hozzájárult az is, hogy a már említett hajóépítő üzemek néhány esztendő alatt olyan szakembergárdát neveltek fel, amelyek a későbbiekben nemcsak hazánkban, hanem országhatárainkon túl is szakmai tekintélyt vívtak ki maguknak. Persze nem csak a szakmunkások voltak kimagaslóak, kinevelődött egy magas szinten dolgozó műszaki gárda is. Közülük is kiemelkedett Benacsek Jenő, akiről a későbbiekben még bővebben megemlékezünk.
Mi lehetett a nagyobb, gyorsabb, szebb hajó? A kérdésre egyszerű válasz adható: a schärenkreuzer. Biztosan állíthatjuk, hogy vitorlásversenyzőink, szövetségi embereink, csapatkísérőink sokfelől értesültek az akkor már Európa számos országában ismert hajótípusról. Kíváncsiságukat fokozhatta az, hogy a különböző méretű hajók nagyban hasonlítottak egymásra, azonos építési előírások és építési anyagok jellemezték a hajókat. Mindezek biztosították – mai szóhasználattal élve – a „one design” követelményeket, vagyis a versenyérték növelését. Tulajdonképpen az egyes osztályok lényegében csak a hajótest hosszában, szélességében, a merülésben, a vitorlafelület nagyságában térnek el egymástól, és ha a vízen távolabbról szemléljük az egységeket, feltűnik azonos vízfekvésük vagy a vitorlák azonos kialakítása.
Ma már nem tudni pontosan miért, de az első hazai cirkálók a 40-es osztályba tartozóak voltak. Kandó Kálmán – az Európa- szerte ismert mérnök –, aki a róla elnevezett villanymozdonyok feltalálója volt, 1924-ben a német Adam Harms hajótervezőtől rendelt terveket. Hajóját a Balatoni Yachtépítő Rt. készítette el, és 1925-ben bocsátották vízre a GLÓRIA nevű vitorlást. Egy esztendő múlva Moldoványi Jenő szintén Adam Harms tervei alapján építtette meg a NEMERE nevű 40-es cirkálót, szintén a Yachtépítő Rt.-nél. (Ezt a schärenkreuzert manapság a vitorlázók egymás között „Kisnemerének” nevezik, mert 1944- ben az egyik 75-ös cirkálót szintén Nemere névre keresztelték.) Mindkét hajó – többszöri felújítás után – ma is úszik. Tizenhét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb 40-es cirkáló épüljön, akkor viszont két egységgel is gyarapodott az osztály. Az ADDIO III-at 1943-ban, a TABU-t 1944-ben készítették el.
De térjünk vissza a többi cirkálóosztály megjelenésére. 1927-ben három 22-es és egy 30-as cirkáló épült. Az első 22-est, a SIRICCO-t dr. Tuss Miklós, a másodikat, a ZULU-t Kerényi László, a harmadikat, a KARAKÁN-t Krayer Krauss Arnold építette. A 30-asok közül a RABONBÁN volt az első, dr. Ugron Gábor megrendelésére készítették, gyaníthatóan Németországban. A 22- eseket minden bizonnyal Benacsek Jenő tervei alapján építették. A SIROCCO-t Budapesten, a KARAKÁN-t a Veszprémi Faipari Vállalatnál, a ZULU-t pedig a Balatoni Yachtépítő Rt.-nél készítették. A SIROCCO- val négy bajnokságot nyertek, a hajó 1929. augusztus 24-én megdöntötte a Kenese–Keszthely közötti távolsági rekordot is, ideje 5 óra 53 perc volt, hogy ez az idő milyen teljesítmény volt 78 évvel ezelőtt, azt jól mutatja, hogy napjainkban ez a rekord 3 óra 40 perc. A RABONBÁN nyerte az első Kékszalag-versenyt 1934-ben, és egyszer bajnok is volt. A második 30-ast 1928-ban bocsátották vízre, a keresztségben az EMESE nevet kapta, építtetője Schuller István írószergyáros volt. A kezdeti időben a meglévő schärenkreuzerek még nem osztályhajók voltak, hendikep (előnyadásos) rendszerben versenyeztek. Azt is tudjuk, hogy az átlagosnál jobb eredménnyel vitorláztak, bár abban az időben inkább nagyobb – többek között gaffos-kutter típusú – hajókkal kellett versenyezniük.
Mindezekből látható, hogy Magyarországon az 1920-as évek közepétől – mindössze négy esztendő alatt – hét schärenkreuzer épült, nevezetesen három darab 22-es, két darab 30-as és két 40-es cirkáló.
A schärenkreuzerek története több, jól elkülöníthető korszakra osztható. Mint már leírtuk az előzőekben, megjelenésük az 1920- as évek közepére tehető. A következő korszakot bátran nevezhetjük a kibontakozás és fejlődés időszakának, amely periódus több mint tíz esztendőt jelentett, és 1944-ig tartott. Ezekben az években majdnem harminc darab cirkáló épült, és közülük csak néhány pusztult el. A legtöbbjük ötven, hatvan, sőt egyes hajók hetven éve rendületlenül szelik a hullámokat. A háború alatt súlyos veszteséget szenvedett a hajóállomány. Egyes hajókat felrobbantottak, másokat szándékosan elsüllyesztettek, szerelvényeknek, vitorláknak nyomaveszett. Tulajdonosaik a háborúban meghaltak vagy elhagyták az országot. Javaikat, így hajóikat is elidegenítették vagy álla- mosították. Az akkori kormány már 1945-ben rendeletet adott ki az elhagyott javak tárgyában (1945. 06. 08-án kelt 2490. sz. rendelet,) melyet csak 1987-ben helyeztek hatályon kívül. Magánkézben csak nagyon kevés hajó maradt. Ezt a korszakot nyugodtan nevezhetjük a vegetálás éveinek. Az elkobzott, álla- mosított hajókat egyesületeknek adták át használatra, nagyon sokat a kommunista párt saját tulajdonaként kezelt, és a Balaton-parton üdülők szórakozását szolgálta. Karbantartásuk, felújításuk nem volt szakszerű, elsősorban a megfelelő anyagok hiányoztak. Éppen ezért a hajók legtöbbje fokozatosan tönkrement. Nem segítette a kibontakozást az 1974-ben megjelent rendelet sem (20/1974. V. 18.), amellyel a vitorlás hajók adóztatását írták elő, de az adót csak a magánkézben lévő hajókra rótták ki. Például egy 22-es cirkálóért 6000, egy 30-asért 7200 forintot kellett adó címén befizetni. Ez az összeg abban az időben igen jelentős volt. Meg kell említeni azt is, hogy egyes vitorlásegyesületek (-klubok) nagyon szépen karbantartották a rájuk bízott – ajándékba kapott – vitorlás hajókat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy másik korszak volt, amelyik a 80-as évekig tartott.
Új fejezet kezdődött akkor, amikor az állami-egyesületi kezelésben levő hajókat elkezdték eladni. Ez a korszak már a 80-as évek végére, a 90-es évek elejére esik. És végül még egy érdekesség: több egyesületi hajón olyanok vitorláztak, versenyeztek, akik a háború előtt a tulajdonosok segítői, mancsaftjai voltak. Szakértelmük, hajószeretetük, vitorlázótudásuk elvitathatatlan volt. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy a hajók legtöbbje épségben átvészelte ezt a nehéz korszakot.
Magyarországon a II. világháborúig épült legtöbb cirkáló tervezője vagy a tervezés – és sok esetben a gyártás – irányítója Benacsek Jenő volt. Sajnos a rendelkezésünkre álló adatok nem mindig pontosak, előfordulhatnak tévedések. Különösen a régi hajótulajdonosok, illetve azok keresztneve, a hajónév-változtatások, az eladás időpontja lehet pontatlan. Ennek oka, hogy a fellelhető írott források és visszaemlékezések is ellentmondásosak, másrészt nagyon sok okirat és hivatalos forrás megsemmisült 1944–45-ben. Úgy véljük, hogy a jobb áttekinthetőséget segíti, ha a továbbiakban az egyes osztályokat külön-külön ismertetjük, ideértve a hajók történetét, sorsát és eredményeit vízre tételük sorrendjében. Íme hát a 22-esek története.
Mint ahogy már leírtuk, az első 22-es a SIROCCO volt, de a hajóról viszonylag kevés értesüléssel rendelkezünk. Tudjuk, hogy dr. Tuss Miklós építette Budapesten, fehér szinű festett hajó volt. 1930 körül Grófcsik Jánosnak adta el, aki később sok éven át a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség kapitánya volt. Tőle Uhl Gyula vette meg. Az elkobzott, kisajátított javak között kezelték 1949-ig, ekkor a Postás Sport Egyesületbe került, nevét PAJTÁS-ra változtatták, majd két év múlva a Balatonfüredi Vasas használta. Eredményei közül kiemelkedik a négy bajnoki cím. Sajnos 1955 körül tönkrement.
A második 22-es a szintén 1927-ben épült, Kerényi László részére készített ZULU volt. 1936-ban Reiner József megvásárolta és 1944-ig vitorlázott a hajóval, nevét NEFELEJCS-re változtatta. 1944-ben Siófokon elsüllyesztették, több mint egy évig volt víz alatt, ezután több évig parton állt, majd Böröcz János hajóépítő rendbe hozta. 1952–1954 között Simon István használta, nevét PAJZÁN-ra változtatta. 1954-ben dr. Hámori Róbert orvos vásárolta meg 21 000 forintért. 1961-ben felújította, majd 1977-ben a testet műanyag borítással látták el. Jelenleg rossz állapotban Balatonfüreden parton van.
A harmadik mahagóni palánkozású hajó Krayer Krauss Arnold megrendelésére készült. Rövid ideig dr. Tuss Miklós is tulajdo- nos volt, majd 1936-ban Gallus Ernő vásárolta meg. A KARAKÁN nevű hajót Musti Viktornak adta el. Tőle Nagy Jenő vette meg 1941-ben. A család a hajó nevét YINX-re változtatta. 1959-ben elpusztult, mert nem volt elég pénz a felújítására.
A sorozatban a LUCIFER volt a negyedik. A festett fehér cirkálót 1932-ben készítették el Krayer Krauss Arnold részére. A kitűnő vitorlázó hat bajnoki címmel büszkélkedhetett. A hajót 1942-ben eladta Tötősi ?- nek, aki a háború után dr. Sellei Lajos ügyvédnek adta tovább. Ő FIÚK-nak nevezte el. A hajót 1960-ban szétbontották, az ólom kiel-t később eladták.
Az ötödik hajó a NYÍL nevet kapta, megrendelője Jalsoviczky Lajos volt. 1934-ben készült el. Móczár Elemér, az új tulajdonos 1950-ben MERKÚR névre keresztelte, majd 1955-ben eladta Sarkadi Imre írónak, aki HANNIBÁL-ra változtatta nevét. A hajót egyik irodalmi alkotásának honoráriumából vásárolta. Halála után fia, Ádám örökölte, aki öt bajnoki érmet gyűjtött vele. 2005-ben adta el Fülöp Bencének. A 22-esek közül ez az egyik hajó, amelyik 72 év után is nagyon jó állapotban van. Vi- torlaszáma 5.
ADDIO a hatodik, ennek a 22-es cirkálónak volt eddig a legtöbb tulajdonosa, szám szerint hét. A mahagóni testű hajót dr. Hor- váth Boldizsár, a népszerű ortopéd orvos építette, szintén 1934-ben, Heinrich Béla 1942-ben megvásárolta, és nevét ZSARNOK-ra változtatta. Egy esztendő múlva Jakob Gusztáv az új gazda, a neve pedig LAILA-ra változik. Ezt a hajót is víz alá süllyesztették a háború alatt. Kiemelés után 1947-től Bornemissza Tivadar az új gazda, a hajó neve BAJADÉR. 1954 körül Zsalánszki Ákos vásárolja meg és visszakereszteli ZSARNOK-ra. 1973-ban eladja Lukács Alexander és Balogh István vitorlázóknak, akik a rossz állapotban lévő hajót saját kezűleg felújítják, és 1975- ben vízre teszik. 1987-ben a hajótestet műanyag borítással látják el. 1989-ben Varga Já- nosnak adják el, aki a hajóval három bajnokságot nyer. Vitorlaszáma ma 10.
Hetediknek ugyancsak 1934-ben épült a KARI nevű 22-es. A hajótest eredetileg zöld színű volt. Első tulajdonosa Káldi Ferenc, ő vitorlázott vele 1941-ig, amikor eladta Hutiray Jánosnak, aki nevét és színét megváltoztatta. A neve 1945-ig BAJTÁRS, a színe ma is fehér. Az új tulajdonos Acél György, majd 1962-től Bittera Jenő, aki sok évig együtt vitorlázott idősebb Elekes Bélával, ő 1971-ben megvásárolta. 2000-ben bekövetkezett halála után kisebbik fia örökölte. A hajóval az apa egy, a fia öt bajnokságot nyert. 1980-ban a test műanyag bevonatot kapott. Jelenlegi neve GITTA. Vitorlaszáma 1.
Nyolcadik hajó a zöldeskék színű ERETNEK. 1934-ben ez volt a negyedik vízre kerülő 22-es cirkáló, Biberauer Richárdnak készült, aki bajnokságot nyert vele, majd 1937-ben eladta a hajót Bokor Istvánnak, aki egy év múlva Zabrák Viktornak adta tovább. Zabrák 1938-ban NAPLOPÓ II-re változtatta a hajó nevét. 1946-ban az elhagyott javak listájára került. 1950 körül hosszú évekig a pártüdülőben, Balatonaligán vitorláztak vele a beutaltak. A hajó neve ekkor FELSZABADULÁS volt. Az 1960-as évek elején vitorlásegyesületek kapták meg. Utoljára – 1964-ben – a Budapesti Egyetem Atlétikai Club (BEAC) használta. 1967-ben került a Vilati-hoz. A következő évben kapta a ma is használatos KORMORÁN nevet. A hajót 1975–77 között teljesen felújították, 1990 óta a Kormorán Team versenyez vele és kezeli. Vitorla- száma 6.
Kilencediknek 1935-ben épült a VIHAR. Ez a hajó az egyetlen a 22-es schärenkreuzerek közül, amelyik ma is eredeti nevét és vitorlaszámát viseli. Sebők Gézának készült, aki Záborszky Rezsőnek adta el, még a világháború előtt. Később Király László volt a tulajdonos, ő 1971-ben adta tovább dr. Nyári István idegsebésznek. A 22-es cirkálók között ez a legeredményesebb, öszszesen tíz bajnokságot nyert. Kilencszer Király László, egyszer Záborszky Rezső volt eredményes. Vitorlaszáma 9.
A tizedik cirkáló mahagóni palánkozással épült az eredeti iratok szerint, és 1936. április 16-án bocsátották vízre. Neve VÉNLEGÉNY volt. Építtetője Weiss Vilmos gyáros, aki a háború után az államosítástól való félelmében 1951-ben eladta Váczi Lászlónak, ő a hajó nevét JÓMADÁR-ra változtatta. 1962-ig vitorlázott rajta, ekkor eladta dr. Bozóti Lajos jogásznak. Bozóti Lajos a hajónak új nevet adott, HURRICANE névvel szerepel ma is. A hajót Bozóti Lajos halála után három évig parton tárolták. Új tulajdonosa dr. Payr Egon állatorvos. Weiss Vilmos egy, Bozóti Lajos három, Payr Egon pedig egy bajnokságot nyert a hajóval. 1975-ben a testet műanyag borítással látták el. Vitorlaszáma 11.
Talán feltűnt, hogy a hajók vitorlaszáma nem egyezik a vízre bocsátáskor kapott számokkal. Ennek az az oka, hogy gyaníthatóan 1955-ben a meglévő hajókat új vitorlaszámokkal látták el. Ez az átszámozás nemcsak a 22-es cirkálókat érintette, hanem minden magyarországi hajóosztályt, így pl. a 30-as schärenkreuzereket is.
A 22-es cirkálóosztályban versenyez egy olyan hajó is, amelyik nem osztályhajónak épült. 1935-ben a Mihálkovics család részére készítettek egy vitorlást, ami nem mondható igazán cirkálónak. A hajó neve TACSKÓ volt. Aháború után Horváth Mihály balatonfüredi hajóépítő átalakította 22-es formájúra. Horváth Mihály néhány év múlva elhagyta az országot, ekkor a hajót államosították, így került Balatonaligára a már említett pártüdülőbe, ahol DÓZSA néven vitorláztak rajta. 1957-ben az OTP-hez került. Itt a GRÁCIA nevet kapta. Jelenlegi neve CINKA PANNA, és 1972-ben Zentai Árpád vásárolta meg, aki átépítette, új kielt szerelt rá, mégpedig a 22-es LUCIFER tőkesúlyát. A hajóval Zentai Árpád egy bajnokságot nyert. 1998-ban eladta Oltvai Gellértnek, aki 2002-ben továbbadta Buczkó Istvánnak. Vitorlaszáma 12.
2001-ben a Balatonra került egy Gustav Estlander-tervek alapján, 1930-ban Linköpingben épített, klasszikusnak nevezhető 22-es cirkáló Svédországból. Eredeti vitorlaszáma SWE-363. Ismereteink szerint Hollandiában felújították. Itt csak újrafestették, és a vízvonal alatti részeket vékony műanyag borítással látták el, új baum és vitorlagarnitúra is készült hozzá. Tulajdonosa Kosztricz Pál, vitorlaszáma 13.
1988-ban többévi munkával épült egy műanyag 22-es cirkáló, mégpedig a 10-es vitorlaszámú ZSARNOK mintája alapján. 1995-re készült el Lukács Alexander és segítői közreműködésével, 1998-ban a kész hajót eladták. Csak kedvtelésből vitorláznak vele, még vitorlaszáma sincs.
Az sem véletlen, hogy ebből a szép, mutatós típusból többet elhagyott javakként kezeltek vagy államosítottak (l. az erre vonatkozó utalásokat cikkünk 1. részében). Igaz az is, hogy a mutatós hajókra jobban vigyáztak, ezért viszonylag jobb állapotban vészelték át a pártállami időket, mint a más típusú hajók. Érdemes megemlíteni, hogy a hajók közül öt mindig is magánkézben volt.
1989-ben Garab Károly és Horváth Csaba Knud Reimers és Benacsek Jenő tervei alapján műanyag sablont készített, amiből napjainkig 6 darab hajótest készült, de 1992-ben, 2001-ben és 2005-ben 30-as cirkálóból 3 darab fából is épült Magyarországon.
Az első bajnokságot a 30-as schärenkreuzerek számára 1936-ban rendezték. Az eltelt 70 évben 48 önálló bajnokságra került sor – melyek során csak a 30-as cirkálók versenyeztek –, 22 alkalommal pedig más hajótípusokkal folytak a küzdelmek. A legtöbb bajnoki címet a KÉKMADÁR szerezte, összesen 18 alkalommal volt első. A sikerekben hat kormányos volt érdekelt. Idősebb Farkas László tíz alkalommal, fia, ifjabb László, Heinrich Tibor, Wossala György kettő-kettő, Rauschenberger Miklós, Tuss Miklós pedig egy-egy alkalommal volt győztes. A HÁRPIA 13, a RABONBÁN II. és az EMESE II. 3-3, a REGULUS és a MEOTIS 2-2, a KABALA, BOHÓ, LUCIFER, RABONBÁN I., VÉSZMADÁR, TRINIDAD és a MÁGIA 1-1 alkalommal nyert magyar bajnokságot. A MÁGIA kormányosa, Dulin Tamás minden idők legfiatalabb kormányosaként, 26 évesen nyert bajnokságot. A Kékszalag versenyeket – mint már említettük – 1934 óta rendezik. A 30-as cirkálók közül abszolút győztes volt a RABONBÁN I., a VÉSZMADÁR, a KÉKMADÁR, a TRINIDAD, a RABONBÁN II. és a HÁRPIA.
A következőkben az egyes hajók rövid történetét írjuk le, mégpedig a vízre tétel sorrendjében.
Az első hajó a RABONBÁN I. volt, ez 1927- ben került vízbe. Tervezője ma még ismeretlen. Németországban építették dr. Ugron Gábor részére, aki tizenkét éven át volt a vitorlásszövetség elnöke. 1937-ben, amikor a második hajója készült (ez a RABONBÁN II.), hajóját eladta Fodor Lajosnak, aki a hajó nevét jogosan TATÁR-ra változtatta. Az új tulajdonos 1938-tól Kienaszt Ferenc, a hajó neve pedig VELENCE. 1951-ben az elhagyott javak listájára került, majd a Postás-üdülő kapta meg és újabb nevet is kapott, ettől kezdve PARTIZÁN néven tartották számon 1972 körüli pusztulásáig. Érdekes, hogy a vitorlán elhelyezett típusjelzése X volt, vagyis a vitorlaszáma X-M1.
X jelzése volt a másodiknak, az 1928-ban elkészült EMESE I-nek is, amelyet Schuller Istvánnak építettek Ausztriában, valószínűleg Bécsben. A hajó tervezője Valentin Feining és maga Schuller István is. Schuller a hajót 1943-ban Szamodi Olafnak adta el, amikor megépítette második 30-asát, ez ma az EMESE II. Szamodi Olaf társult Petrik Gézával, megváltoztatták a hajó nevét is, ÁLMOM lett az új neve. Szamodi Olaf 1949-ben, hogy elkerülje az államosítást, papíron kölcsönadta a hajót a Balatonfüredi Vasas Sportegyesületnek. Ebben az időben Horváth Mihály volt a kormányosa, aki három bajnokságot is nyert a cirkálóval. 1956-ban Szamodi elhagyta az országot, de előtte eladta hajóját dr. Héjja Jánosnak, aki 1962-ig társtulajdonosként Mercsényi Róberttel együtt használta az ÁLMOM-at. 1962-től dr. Héjja az egyedüli tulajdonos. Számára a hajó fenntartása gondot okozott, ezért időnként bérbe adta. Egy ilyen alkalommal, 1968-ban gyakorlatlan társaság vitorlázott a hajóval, viharba kerültek, és a Balaton sekély partszakaszára Zamárdi elé sodródtak. Az erős hullámzásban a fövenyen a hajó teljesen összetört, kielje leszakadt, véglegesen elpusztult.
Harmadiknak 1933-ban dr. Tuss Miklósnak épült a KABALA. Ezt a hajót Knud Reimers tervei alapján Budapesten kezdték építeni, de mivel a tulajdonos nem volt megelégedve a munka színvonalával, elszállította Balatonfüredre, ahol a yachtépítőnél fejezték be a munkát. 1934-ben Tuss bajnokságot nyert a hajóval. 1937-ben eladta Deér Ödönnek. Deér 1947-ig használta a KABALÁ-t, 1947 és 1956 között Gouth Béla volt a tulajdonos, aki a hajó nevét LORELEY-re változtatta. 1957-től a RIV Golyóscsapágygyár vette meg, és a vezérigazgató használta, aki nem volt gyakorlott vitorlázó, ezért leginkább Dán László vitorlázott a hajóval. Vitorlázóberkekben „rives hajónak” is becézték, és visszakapta a KABALA nevet. 1979 októberében Pál Gaszton, Bándi Gábor és Temesfői Pál vásárolta meg a hajót. 1989-től már csak Pál Gaszton az egyedüli tulajdonos. 2005 decemberében ő is eladta ifj. dr. Fürstner Józsefnek. Vitorlaszáma 3.
A negyedik hajót már Benacsek Jenő tervezte, és a Balatoni Yachtépítő Rt. építette. 1934-ben került vízbe, a hajót később gróf Wenckheim József vásárolta meg. 1938-ban Iszer István vette meg és 1946-ig vitorlázott a hajóval. Azért, hogy a hajó 1945-ben el ne pusztuljon, Siófokon szándékosan elsüllyesztették, két évig volt víz alatt, csak 1947- en emelték ki, nagyon rossz állapotban. Ekkor Nyikos Lajos birtokolta 1971-ig, ő kisebb javításokat végzett vagy végeztetett rajta, de a hajó rossz állapota nem sokat javult. 1971-ben a Németh fivérek (Zsolt és Balázs) vásárolták meg. Ők 1995 és 1998 között rendbe hozatták, sőt műanyag borítással látták el Lukács Alexander segítségével. 1972- ben az eredeti árbocot kicserélték, a RABONBÁN I. árbocát vásárolták meg. Vitorlaszáma 4, a hajó neve BOHÓ.
Az ötödik hajó, a MEOTIS, 1935-ben készült el dr. Tuss Miklós részére. Benacsek Jenő tervei alapján a yachtépítőnél építették. A cirkálót Tuss 1937-ben eladta dr. Horváth Boldizsárnak, aki 1942-ig volt a tulajdonos. A hajót ADDIÓ II- re keresztelte (korábban volt már egy 22-es cirkálója ADDIÓ névvel), 1942-ben Krayer-Krauss Arnold vásárolta meg. Nevét LUCIFER II.-re változtatta, mert az ADDIÓ nevet nem használhatta, és neki is volt már egy LUCIFER nevű 22-es schärenkreuzere. 1945-ig ő volt a hajó gazdája. Ebben az évben elhagyta az országot, ezért az elhagyott javak jegyzékébe került, ahonnan Haán István megszerezte a budapesti Honvéd Egyesület számára. Itt egy évig használták, majd 1948–1994 között a hajóval a balatonaligai pártüdülőben vitorláztak a beutaltak. Ebben az időben a hajó neve SZABADSÁG volt. 1994-ben Bartha Ferenc vásárolta meg a hajót, szépen rendbe hozatta, és visszakeresztelte LUCIFER névre. Vitorlaszáma ma 12.
Hatodiknak készült el a RABONBÁN II., Ugron Gábornak ez volt a második schärenkreuzere. Benacsek tervezte és a yachtépítő építette, 1937- ben bocsátották vízre. Ugron Gábor 1944-ig használta, ekkor a Budapest Sport Egyesületnek eladta. Állítólag ez a hajó is volt víz alatt, majd parton is. 1947 körül a Meteor sportegyesületbe került, később annak jogutódjához, az MTK-Vörös Meteorhoz, illetve a telephely megvásárlásával a Magyar Külkereskedelmi Bankhoz. Jelenleg is ők a tulaj- donosok. 1960 és 1986 között Bertha Lajos hajóasztalos gondozta és javította a hajót, illetve kormányosként szép eredményekkel vitorlázott rajta. Az elmúlt években Bujtor István színművész a kormányos. Ő 6 bajnokságon volt első helyezett a hajóval, melynek vitorlaszáma 6.
A hetedik hajót 1938-ban szintén dr. Tuss Miklós építtette. A terveket nyilván Benacsek Jenő készítette és Balatonfüreden épült cédrusfából, a hajó eredeti neve HURICAN. Tuss egy bajnokságot nyert a hajóval, majd 1942-ben eladta Heinrich Tibornak, a kor egyik kimagasló magyar vitorlázójának. Tuss azért adta el a hajót, mert egy 6R hajó építésébe kezdett, ezzel a hajóval a helsinki olimpiászon akart indulni. Heinrich a hajót 1945-ig birtokolta, nevét KÉKMADÁR-ra változtatta, és még ebben az évben elhagyta az országot. Heinrich két bajnokságot nyert a cirkálóval, mely 1946-ban az elhagyott javak listájára került. 1947-től a Balatonfüredi Vasasnak adták át és 2002-ig ennek az egyesületnek, illetve jogutódainak birtokában volt. A több mint ötven esztendő alatt idősebb és ifjabb Farkas László voltak legtovább a hajó kormányosai, idősebb Farkas tíz, ifjabb kettő bajnokságot nyert a hajóval, és egy abszolút Kékszalag-eredménnyel is dicsekedhetnek. 2004-ben Wossala György 25 éves használati jogot szerzett rá a felújítás ellenében. A hajót szintén cédruspalánkozással készítette el a Garab-műhely. Wossala és Rauschenberger Miklós eddig újabb három bajnoki hellyel öregbítette a hajó dicsőségtábláját. Vitorlaszáma 7.
Iklódi Szabó János részére 1939-ben épült meg a SÓLYOM II. névre keresztelt cirkáló. Ez volt a nyolcadik hajó. A hajó 1945-ben nem kerüli el sorsát, az elhagyott javak listájára kerül. Innen 1946-ban Szalkai Béla ismert motorversenyző vette meg. Tíz évig használta, és a nevét MAKI-ra változtatja. 1957-től dr. Ries Ede és dr. Debrőczy Tibor orvosok tulajdonába került, ők a nevét FELHŐ-re változtatták. Debrőczy 1962-ig volt tulajdonos; részét De Chatel Andor vette át. Övék volt a hajó 1975-ig, amikor Izsák Szabolcs és Lehoczky Tivadar vásárolták meg, és a nevét HÁRPIÁ-ra változtatják. Izsák 1993-ban bekövetkezett korai haláláig hét bajnokságot és egy Kékszalag-győzelmet könyvelhetett el. 1994-től Lehoczky Jánosné és Izsák Marcell a tulajdonosok. A hajót Izsák Szabolcs gyönyörűen felújította és gondozta, vitorlaszáma 8.
A kilencedik hajó neve MUTYI. 1941-ben készült el Heinrich István és Supán Béla részére – azért lett Mutyi a neve, mert közös tulajdonú befektetés volt. A hajót 1947-ben Kienaszt Ferenc vitte ki külföldre az akkor tulajdonában levő VELENCE papírjaival. Ezt úgy lehetett abban az időben megszervezni, hogy Kienaszt svéd állampolgár is volt. Ahajó további sorsa ismeretlen lehet, hogy Svájc-ban vagy a Wörtersee-n van, ha még megvan.
A tizedik hajót Kertész Nándor részére építették 1941-ben, először DULI volt a neve. Balatonfüreden készült Benacsek tervei alapján. A háború után elhagyott javakként kezelték. 1947-ben Haán István közreműködésével először a Budapesti Honvéd Sport Egyesülethez került, majd a Művész Egyesületnek adták tovább. Az 1960-as évek elején eladták a Tervhivatal Sportkörnek. 1971–72- ben szakszerűen felújították, 1990-ben jogfolytonosan a Főnix Sport Egyesület tulajdonában volt a hajó, amelyet 1997-ben újból felújítottak, ekkor diagonálpalánkozást is kapott. Az új tulajdonos Kemény Péter. Vitorlaszáma 10.
Tizenegyediknek 1942-ben épült a VÉSZMADÁR, tervezője Benacsek Jenő volt. Mihálkovics János volt az első tulajdonosa, halála után 1958-ban unokaöccse, Mihálkovics Tivadar örökölte. Az ötvenes években dr. Debrőczy Tibor és Papp László bajnokságot is nyertek vele. 1949-ben Mihálkovics János Kékszalag-versenyen volt abszolút első. 1973-ban már Juhász Csongor és Kótai Valéria tulajdonában volt a hajó. Juhász Csongor saját maga 1975-ben jelentős javításokat végzett el, többek között a hajóra nem illő kajütöt formázott rá. 1978-ban Juhász Csongor elhagyja az országot, résztulajdonát Balogh István veszi meg, sőt 1988- ban megvásárolja Kótai részét is. 2000-ben eladta a cirkálót Hozmann Lászlónak, aki 2005–2006 között teljes felújítást csináltatott a hajón, amelynek vitorlaszáma 11.
1943-ban készült el Schuller István új 30-asa, amelyet EMESE II. névre kereszteltek. Ez a tizenkettedik hajó. Ezt is Benacsek tervezte és Balatonfüreden épült. Schuller 1948-ig használta a hajót, ekkor eladta Mocskonyi Ervinnek, ő 1949 és 1951 között volt tulajdonos. 1952-től dr. Lini Gyula és dr. Rugonfalvy Károly voltak a tulajdonosai, majd 1958–1986 között dr. Baranyai Elemér birtokolta. 1982-ben egy vitorlástúra alkalmával a hajón súlyos károkat okozva felrobbant egy gázpalack – a túrázók szerencsére a parton voltak. Ezután 1986-ban a sérült hajót Halász Gyula és dr. Szilbereky József vásárolta meg. Ők kijavíttatták, majd később felújíttatták. Szilbereky részét 1994-ben megvásárolta Halász Gyula, így ma ő a teljes jogú tulajdonos. A cirkáló három bajnokságot nyert Heinrich Tibor, idősebb Farkas László és Halász Gyula kormányzása mellett, vitorlaszáma 16.
Az eddig ismertetett hajók – a KÉKMADÁR kivételével – egytől egyig mahagónipalánkozással készültek. A háborús évek alatt a Balatonfüredi Yachtépítő Rt.-nél németországi megrendelésre hadicélokat szolgáló vízi járműveket is gyártottak. Ezek műszaki felügyeletét és átvételét két német katonatiszt végezte. Az ő számukra is épült két cirkáló, mindkettő 1944-ben készült el. Palánkozásuk fenyőfából készült és fehérre festett volt. A háború befejezése után mindkét hajó Magyarországon maradt, jelenleg is versenyeznek.
Az egyik, ez volt a tizenharmadik hajó, BLAU VOGEL néven Fugmans (?) őrnagynak épült. A háború után Földi Lajoshoz került, majd a balatonföldvári kommunista pártüdülőbe, itt az IFJÚSÁG nevet viselte 1957-ig. Ekkor ismeretlen módon visszakerült Földi Lajos birtokába, aki 1962-ig használta. A nevét TRINIDAD-ra változtatta. Közben 1958 és 1961 között dr. Debrőczy Tibor bérelte a hajót, amit végül 1962-ben megvásárolt, majd az halála után 1976-tól Goszleth Tibor és Boronkay Antal tulajdonába került. A hajóval Debrőczy egy bajnokságot és egy Kékszalag-győzelmet nyert. A hajó napjainkban is fehérre festett, vitorlaszáma 9.
Tizennegyediknek készült el a WIEN eredeti nevű cirkáló a másik német átvevő katonatisztnek, akinek neve ismeretlen. A hajó 1945-től 1957-ig Schléderer István tulajdona volt, aki négy rossz magaviseletű gyermeke után a NÉGYÖRDÖG nevet adta a hajónak. Izraelbe történt kivándorlása után a cirkálót államosították, majd bérhajóként Balatonboglár és Badacsony között Molnár Géza – akit borkapitánynak csúfoltak – kormányzásával közlekedett. A hajót 1957-ben dr. Zsigmond Zoltán megvásárolta. Még ugyanebben az évben újjáépítette és a nevét AQUILÓ II.-re változtatta. 1962-ben eladta Váczi Lászlónak, az új tulajdonos a JÓMADÁR nevet adta a hajónak. 1993-ig használta, közben valamikor nem szakszerűen a testet műanyag borítással látták el. 1993-ban dr. Szilbereky József, a jelenlegi tulajdonos vásárolta meg, aki még 1993-ban diagonálpalánkozással látta el Pálinkás Csabával, majd 2005–2006-ban teljesen felújíttatta Garab Károlynál. Vitorlaszáma 17.
Összegzésként megállapítható, hogy 1927 és 1944 között tizennégy 30-as schärenkreuzer típusú hajó volt a Balatonon, ebből tizenkettő magyarországi építésű. Negyvennyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb faépítésű cirkáló készüljön. Ezt Baka Attila építette, és 1993. május 1-jén bocsátották vízre. Jelenleg VADMACSKA a neve. A hajó Knud Reimers „Bijou” típusú tervei alapján épült Balatonföldváron. A tulajdonosi viszonyok miatt több jogi eljárásra került sor, végül az építő Baka Attila lett a tulajdonos, aki 2006-ban tulajdona 2/3 részét eladta Vadas Tamásnak.
Mint már említettük, Garab Károly és Horváth Csaba 1989-ben műanyag sablont készített. Ebből napjainkig hat darab hajótest készült el. Mégpedig: 1994 májusában a PERSZÓNA nevű Szekeres László részére, amelyet 2003-ban Szekeres Nyíri Istvánnak adott el. Vitorlaszáma 18.
Még ugyanebben az évben augusztus 9-én víz- re került a MÁGIA dr. Dulin György és két fia, György és Tamás közös tulajdonaként. A hajóval mostanáig Dulin Tamás kormányzásával egy bajnoki címet szereztek. 2006-ban felújítása és átépítése elkezdődött, vitorlaszáma 19.
1995-ben elkészült a GAHÓ nevű cirkáló a tervező, sablonkészítő és építő Garab Károly és Horváth Csaba részére. Vitorlaszáma 20.
Egy évvel később, 1996 augusztusában IMPERIÁL néven újabb műanyag építésű hajót adtak át Nedbál Ervin tulajdonosnak. A belső berendezéseit és a decket, amely teakborítású, Cittel Lajos készítette, a hajó vitorlaszáma 21.
A hajóépítési kedv lelassult, hiszen majdnem öt esztendő telt el addig, míg a következő hajó vízre került. 2001-ben készült el – 1945 után másodikként – a faépítésű REGULUS nevű cirkáló. Megrendelője a Weöres család volt, tulajdonosa Weöres Szabolcs. A hajóval két bajnoki címet és az Almádi Kupán két összetett győzelmet szereztek. Vitorlaszáma 23.
2002-ben megint egy műanyag hajó épült, a neve ADDIÓ IV. Tulajdonosa
Horváth Mihály (Horváth Boldizsár rokona, ezért a IV. megjelölés.)
Vitorlaszáma 24.
2005-ben újabb fahajó készült el, NÁBOB lett a neve.
Tausz Ádám részére építették Garabék. A hajó felmérésénél kiderült,
hogy a hajótest néhány mérete nem felel meg az osztályelőírásnak,
ezért versenyengedélyt csak az előírt és elvégzett átalakítás után
kaphatott. Vitorlaszáma 25.
A 23-as és 25-ös vitorlaszámú fahajók diagonál rétegragasztott technológiával készültek, 20 mm palánkvastagságú hajótesttel. Ragasztásuk epoxigyantával történt. Csiszolásuk után 18-20 réteg lakk védi a felületet, nagyon szép, mutatós látványt nyújtanak.
Végül van még egy hajó a 30-asok között, HANDULILLAH a neve. Az 1960-as években épült Németországban, a Bodensee-ről került Magyarországra, 1983-ban Zarka Rudolf hozta be. Tervezője, építője nem ismert. Tipikus rennkiel-yacht. Zarka 1993-ban eladta Antal Józsefnek, aki 1999- ben felújíttatta és a hajótestet 1 méterrel meghosszabbíttatta. Antal 2004-ben Wolf Gábornak adta el, vitorlaszáma 13.
A 40-es cirkálótulajdonosok mindig is küzdöttek önállóságukért, de a kevés egység miatt 25 év telt el az első hajó megjelenése után addig, míg önálló bajnokságon mérethették meg magukat, de ez az időszak is csak négy évig tartott. Csak 40 év múlva, 1994-től lett önálló osztály a hajóból. Ezt a folyamatot nagyban segítette Bakóczy Kálmán tevékenysége. Bakóczy 1993-ban Dániából vásárolt egy Ylva típusú cirkálót (neve Róza), ami ha- sonlít a klasszikus 40-es cirkálókhoz, lényegében a hajóhosszban van némi eltérés – az Ylva rövidebb –, illetve a Rózának függesztett kormánya van. Ennek ellenére a 40-es tulajdonosok elfogadták, és osztályhajónak ismerték el. Mindezt figyelembe véve még 1993-ban új osztályelőírást készítettek, illetve még ebben az évben teljesítették az önálló osztállyá válás egyéb feltételeit, mégpedig úgy, hogy többek között más, nem 40-es cirkálót is meghívtak az osztályba, például a Pelikán nevű hajót, így 9 hajóval 1994-től jelenleg is önálló osztályként versenyezhetnek. Az elmúlt 80 év alatt 18 esetben volt önálló bajnokságuk, a többi alkalommal más típusú hajókkal versenyeztek, például 30-as cirkálókkal, 8 és 6R hajókkal.
A Róza 10, az Addió III. 8, a Tabu 3, a Neme- re 2, a Szindbád 1 bajnokságon tudott nyerni. Érdekes, hogy a Szindbád a Balatonra kerülése után rögtön bajnoki első helyezett volt.
A Kékszalag versenyeken abszolút első helyet csak az Addió III. tudott szerezni.
Sorozatunk korábbi részében már említettük, hogy a Balatonon az első Schärenkreuzer 40-es típusú volt. 1925-ben készült el Adam Harms tervei szerint a Balatoni Yachtépítő Rt.-nél. A hajó neve a mai napig is Gloria. A hajóról részletes beszámolót írt a Die Yacht 36/1925-ös számában, a beszámolóban vonalrajz, vitorlarajz és fénykép is szerepelt. Megrendelője és első tulajdonosa Kandó Kálmán, az ő 1931-ben bekövetkezett halála után Bodonyi László lett az új tulajdonos, majd 1934-től Reményi Schneller Lajos birtokolta 1938-ig. A háború után nem ismeretes a sorsa, tudjuk viszont, hogy Báthory György 1951-ben eladta dr. Gerlóczy Pálnak, majd az ő fia, Péter örökölte, aki a hetvenes évek elején Szabadi Tiborral felújította. Nagyon keveset vitorláztak a hajóval, mely több évig parton volt. Gerlóczy 2006. április 26-án eladta Juhász Miklósnak, aki Cittel Lajossal a rossz állapotú cirkálót eredeti formájában újíttatja fel. Vitorla- száma 1.
A második hajó a Nemere, melyet Moldoványi Jenő szintén Adam Harms tervei szerint épített a Yachtépítőnél. Vízrebocsátása 1926-ban történt meg. Moldoványi a hajót 1935-ig használta, majd ebben az évben eladta Márkus Antalnak, aki 1942-ben 75-ös Schärenkreuzert rendelt Benacsek Jenőtől. Ekkor eladta hajóját dr. Berzsenyi Zoltánnak. A hajó háború utáni évei ellentmondásosak. Tudjuk viszont, hogy 1954-től a Budapesti Építők Egyesülethez került. Sokan vitorláztak a hajóval. Többek között Matolay György két bajnokságot is nyert vele. 1973-ban Benedek Attila vásárolta meg, 1978-ban egy versenyen az előmerevítőnél a deck kiszakadt, ezután a hajó több évig parton állt. 1985 és 1990 között felújították, 1991. július 13-án vízre került. Vitorlaszáma 2.
A harmadik cirkáló az Addió III. 1941–42 között építette dr. Horváth Boldizsár. A terveket Benacsek Jenő készítette, és a Balatonfüredi Hajógyárban épült. Horváth Boldizsárnak ez a harmadik cirkálója, egy 22-es és egy 30-as után. Vízre bocsátására 1943. április 17-én került sor. A hajót 1968-ig – haláláig – használta. Kormányzásával, illetve Irma nevű lánya vezetésével 8 bajnokságot és 1 Kékszalag-győzelmet tudhatnak magukénak. 1969-ben szárazon volt, ekkor vette meg dr. Kiss László 110 ezer forintért. 1970- ben a víz alatti részeket felújították 100 ezer forintért. 1972- és 1979-ben új vitorlákat kapott. 1991-ben dr. Benda Ferenc és Vásárhelyi Ervin vásárolták meg, ők a hajót 1994-ben felújíttatták. 2001-től csak Vásárhelyi Ervin a tulajdonos. 2004-ben kilépett az osztályból és azóta az összevont cirkáló osztályban versenyez. A hajóra bugspritet szerelt, a nevét Il Gattopardóra változtatta, ami a vitorlázók körében nagy felháborodást keltett. Vitorlaszáma 3.
A negyedik hajó neve Tabu. Szintén a Balatonfüredi Hajógyárban épült 1943–44 között Benacsek Jenő tervei szerint, dr. Gáll Endre részére. 1944. június 10-én került vízre. Gáll Endrét koholt vádak alapján 1948-ban elítélték, ezért egy névleges eladással a hajót megmentették. Gáll Endre kiszabadulása után néhány évvel elhagyta az országot. 1955-ben testvére, dr. Gáll Imre örökölte a hajót, és három bajnokságot nyert vele. Tőle dr. Kollár Lajos orvosprofesszor vásárolta meg 1980. december 29-én. A hajót diagonál palánkozással gyönyörűen felújíttatta. Utoljára 2004–2006 között új vitorlázattal látta el. Vitorlaszáma 4.
A Taburól 1987-ben műanyag sablont készítettek, a mintából két hajótest készült el. Az ötödik hajó tehát műanyag testű, fehérre festett, Vita a neve. Perjés István részére készült Balatonföldváron, 1988-ban. A hajóval nagyon keveset vitorláznak, több éve parton van. Vitorlaszáma 5.
Műanyag testű a hatodik cirkáló is, gélezése zöld színű, a neve Dominó. Szintén 1988-ban készült el Budapesten. Első tulajdonosa dr. Kulcsár Tamás volt, aki 2004-ben Győri Károlynak adta el. Vitorlaszáma 6.
Végül a hetedik cirkáló egy igazi régi hajó: 1922-ben Friedrichshafenben a Bodenseewerft AG vállalatnál még a régi osztályelőírás szerint épült Schärenkreuzer. Tervezője Plunder (?) volt. A hajónak napjainkig hét tulajdonosa volt. Eredeti neve Seeschwalbe, a jelenlegi Szindbád nevet 1973-ban kapta Aschenauer nevű tulajdonosától, aki 2001-ig a Chiemseen tartotta hajóját. Tőle vásárolta meg Horváth László 2005-ben. Cittel Lajossal teljesen rendbe hozatta. 2006 júniusában került vízre. Még ebben az évben a magyar bajnokságon osztályában első helyezést ért el. Vitorlaszámát megtartotta, mely 25-ös, csak az országjelzése változott meg Balatonra kerülésével.
Az első cirkálót 1942-ben rendelte meg az a Márkus Antal, akinek 1935–42-ig volt egy 40-es cirkálója, ez volt a Nemere I. A hajót még ebben az évben elkezdték építeni Benacsek Jenő tervei alapján. Vízre bocsátása 1944 júliusában történt. Fehérre festett tölgyfa palánkozású volt, és a neve természetesen Nemere II. lett. 1945-ben nem volt vízen, 1946–49-ig nem versenyeztek vele. 1949-ben a Balatonfüredi Vasas Egyesület megkereste a Márkus családot, hogy bérbe vegyék a hajót. Ők, félve az államosítástól, névleges összegért (1 forint/év) bérbe is adták, úgy, hogy az egyesület karbantartotta, tárolta, vízre tette, és a család is vitorlázhatott a hajóval. 1950-től már rendszeresen versenyeztek vele. A hajó ötszörös Kékszalag-győztes, sőt 51 év óta fennálló fantasztikus Kékszalag-időcsúcsát máig nem sikerült senkinek megdöntenie. 1960-tól 20 éven át nem versenyzett, majd 4 évre a Magyar Vitorlás Szövetség tulajdonába került. Felújították, motort szereltek bele és versenyrendező hajónak használták. 1991-től újból versenyez, de karbantartási hiányosságok miatt állapota leromlott, felújítására a szövetségnek nem volt pénze, ezért eladták. Árverésen 1998-ban Láng Róbert szerezte meg a tulajdonjogot, aki 1998 és 2000 között teljes felújítást végeztetett el rajta. A rekonstrukciós munkákat Cittel Lajos és munkatársai végezték. A Nemere II- vel 4 bajnoki címet szereztek, ebből kettőt a felújítás után. Vitorlaszáma 1.
A második hajó eredeti neve Big Boy. Dr. Tüske Jenő rendelte meg. A gerincállítás 1944-ben kezdődött, de a háború közbeszólt, ezért a palánkozást csak 1946-ban fejezték be. Köz- ben Tüske a félig kész hajót eladta a Gyenes testvéreknek (Györgynek és Lászlónak), akik gyárosok voltak, volt pénzük a befejezéshez. Közben Faruk egyiptomi király (uralkodott 1936–1952) hajót akart vásárolni. Gyenesék jó befektetésnek gondolták, elhatározták, hogy az épülő hajót megvételre ajánlják. A vétel feltétele az volt, hogy a hajót vízen kell odaszállítani. Ezért a hajót a Büro Veritas előírásainak megfelelően átalakították, sőt „besán árbocot” is szereltek rá. 1948-ban elindultak Egyiptomba a Sió-csatornán, a Dunán, a Fekete-tengeren át akartak odajutni, de még Magyarország területén a gazdasági rendőrség letartóztatta a személyzetet, aranycsempészéssel vádolták őket. A vád koholt volt, ennek ellenére elítélték őket. 1950-től a balatonföldvári pártüdülőbe vitték a hajót. Nevét Győzelemre változtatták. 1979-ig a beutaltakat vitorláztatták vele, 1981-ben védetté nyilvánították. 1982-ben a Vízimentők Sport Egyesülethez került, ahol 1985-ig felújítási munkákat végeztek a hajón. Új nevet kapott, így lett Sirocco. 1987-ben a vitorlásszövetség vette át, ám fenntartani nem tudta, ezért 1990-ben a felújítás fejében 10 év-re Izsák Szabolcs használati jogot kapott, az ő 1993-ban bekövetkezett halála után egy alapítvány kezelte a hajót. Ismét a Magyar Vitorlás Szövetséghez került, ahol 2000–2002 között versenyrendező hajó volt. Fenntartására nem volt fedezet, ezért 2002-ben eladták a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesületnek. Az egyesület teljes rekonstrukcióval bízta meg Cittel Lajost és társait, akik csodálatos munkát végeztek. Vízre bocsátása 2004. május 22-én történt. Állandó kormányosa Cittel Lajos maradt, aki társaival 1994 óta 7 bajnoki címet szerzett. Vitorlaszáma 2.
A harmadik 75-ös cirkálót szintén 1944-ben kezdték építeni Benacsek Jenő részére, de az építés csak 1950-ben fejeződött be. A hajó neve Lillafüred lett. Elkészülte után a balatonaligai pártüdülőbe került, ahol az üdülőket vitorláztatták a hajóval. 1958-tól a Szakszervezetek Országos Tanácsa kezelésében sétahajózási feladatot látott el, 1996-ban eladták, azóta magánkézben van. Tulajdonosa Horváth Ernő. A Lillafüred jelenleg nem regisztrált hajó.